A projekt Ha más önkormányzatoknak és intézményeknek sikerült, az Önök városa, települése is eredményesen használhatja a nap, a szél, vagy a geotermális energia erejét, illetve a biomasszában rejlő lehetőségeket! Sőt, több településhez hasonlóan kisebb vagy akár jelentősebb energiahatékonysági beruházásokkal nem kevés energiát és pénzt is megtakaríthat! Miért Követendő Példák? Kétszeresen is beszédes a projekt címe. Egyrészt, mert online adatbázisunk adataiból egyértelműen kiderül, hogy a bemutatott jó példákat többszörösen is megéri követni. Másrészt azzal, ha egy önkormányzat energiafogyasztást csökkentő beruházásba kezd, maga is követendő példává válik a településen élők vagy más hazai és nemzetközi önkormányzatok előtt. Adatbázisunk minden példája egy-egy biztatás: minden önkormányzatnak, állami intézménynek vagy cégnek érdemes, sőt szükséges belevágnia az energiahatékonysági beruházásokba vagy a megújuló erőforrások hasznosításába. Az adatok abban is segítenek, hogy milyen nagyságú beruházásban érdemes gondolkodniuk, milyen támogatási lehetőségek léteznek, mekkora költséggel, illetve megtérüléssel lehet kalkulálni, de akár abban is, hogy melyek a megfelelő referenciával rendelkező kivitelezők. Közel 50 projektleírásunk egy négyéves gyűjtőmunka eredménye. A követendő példákról konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken, szakmai találkozókon, személyes interjúkon hallottunk és most továbbadjuk őket. Folyamatosan bővülő adatbázisunk egyedülálló kezdeményezés, hiszen nincs más ilyen jellegű hazai fórum, ahol ennyi tapasztalat hozzáférhetően és lényegre törően lenne összegyűjtve. A kiválasztáskor szempont volt, hogy olyan önkormányzati projektek kerüljenek a követendő példák közé, amelyek megfelelnek az alapvető környezetvédelmi követelmények, helyi léptékűek (maximum 10 MW-os teljesítmény), illetve legalább egy éve működnek. Bízunk abban, hogy adatbázisunk böngészése közben világossá válik, hogy az energiahatékonyság és a megújuló energiák alkalmazása nem csak presztízs kérdése, sajtóban használható PR-elem vagy éppen divatos „zöld-ügy”: az emelkedő energiaárak és az energiafüggőség tükrében létszükséglet is! Természetesen bárkinek lehet követendő példája. Ha sikeresen működő kezdeményezésről tud beszámolni, küldje el nekünk, ossza meg másokkal is! Energia Klub
Bosznia és Hercegovina
Bulgária
Csehország
Lengyelország
Polski Klub Ekologiczny Okreg Gornoslaski
Macedónia
Magyarország
Románia
Szlovákia
Szlovénia
|
|
Követendő Példák - Sikeres és fenntartható energetikai beruházások a kelet-közép és dél-kelet európai országokban - Energia Klub 2009 |